A Vízöntő uralkodója az Uránusz nevű bolygÓ.
Lassan mozog az égen, hosszú időt tölt egy-egy ponton. A képletben való elhelyezkedése generációs jellegű, egy-egy jegyben körülbelül 7 évig tartózkodik. Éppen most esedékes majd az Uránusz jegyváltása, márciustól ténylegesen belép a Kos jegyébe és hosszabb időre ott is marad. Ahogy azt a Plútónál is láthattuk, úgy itt az Uránusz vizsgálatakor is fontosabb, hogy melyik asztro-házban, és milyen fényszögekkel, esetleges együttállásokkal látható a horoszkópban.
Az Uránusz úgynevezett transzcendens bolygó. A transzcendentális asztrológia szerint a transzcendens bolygók a képletünkben nem emberi, azaz nem személyiségbeli jellemzőket mutatnak, hanem már, az –mondjuk így – „Isteni minőségeket” jelölik. Olyan dolgokat, amelyek jóval túlmutatnak a hétköznapi dolgainkon, nem részei feltétlenül a mindennapi életünknek. Nem fontosabbak, vagy kevésbé fontosak a személyiségjelzőknél, csak egyszerűen másféle dimenziók felé mutatnak utat.
Az Uránusz esetében ez a más dimenzió, a különlegesség, egyediség, a forradalmi újítások, a feltalálások dimenziója. Ide tartozik a politika, a mecenatúra, a közösségért és másokért való harc is. Az H lerombolja a nem működő, elavult dolgokat, keresi az új utakat és lehetőségeket, felszámolja nem működő konstrukciókat a haladás érdekében, még akkor is, ha ez vérveszteséggel jár.
A Vízöntő jegyű emberek sokszor nagyon külön legesek, egyedi észjárásúak. Szinte biztosan kilógnak a sorból, néha szélsőséges extremitásokkal, néha egyedi, vagy forradalmi gondolkodásmóddal. Természetesen ez teljes mértékben attól függ, hogy a Vízöntő jegyében található Nap mennyire erős, mennyire tud megnyilvánulni. Lehet azonban bármilyen nehéz helyzetben, sérült vagy rejtett pozícióban, szinte biztos hogy a Vízöntő szülött szívében békés és humánus, egyedi gondolkodású és gyámolítja az elesetteket és az összes jegy közül a leginkább „világmegváltó”….!
Az Uránuszt 1781–ben fedezték fel, és ahogy megpillantották az emberek, attól kezdve egyre nyilvánvalóbbá vált az a lehetőség, hogy a nem működő dolgokat akár meg is lehet újítani. Kitörtek a polgári forradalmak, jött az ipari forradalom. Az Uránuszhoz erőteljesen köthető a elektromosság fogalma is, és a műszaki dolgok.
Nagyon találó kötés az Uránuszhoz az „isteni szikra” szóösszetétel, hiszen direkt módon rámutat hogy az isteni útmutatásokat merészen és úttörő módon használva, afféle égi sugallatok által csodálatos ötletekkel tehetjük jobbá a földi létet. Különleges gondolatokat és ötleteket jelöl, amelyeket van aki a sajátjának tulajdonít, van aki pedig úgy véli, hogy az „égből” kapja. Maga az égi gondolat azonban még kevés kell hozzá az emberi képesség és merészség és az a késztetés, hogy a gondolatból valamilyen érték, valami a réginél jobb teremtődjön Az Uránusz – lévén a Merkúr egy felsőbb oktávja – mint mondtam elsősorban a gondolatokról szól, a fantasztikus, eredeti ötletekről szól. Ha Merkúr a természetes emberi kommunikáció, akkor az Uránusz mondjuk a telepatikus kommunikáció. Most pont olyan valószerűtlen mint csak 100 évvel ezelőtt a mobiltelefon vagy az internet… Ha egyszer az emberek képesek lesznek telepatikus úton kommunikálni, az valószínűleg csak úgy lehet majd lehetséges, ha a kommunikáció ezen formájához a tudomány segítségével sikerül majd eljutni. Fontos tudni, hogy az Uránusz nem csak az az isteni szikra, amely a zsenik fejéből kipattanó gondolat, hanem az is, amikor az Uránusz ereje képessé tesz egy-egy ember arra, hogy a fontos ügyek mellé álljon, hogy a jó ötleteket anyagilag és társadalmilag támogatni merje egy közösség legyen az kerület, község, város, falu, ország, földrész, a Föld maga, vagy akár az Univerzum. Ezek az emberek a saját „emberi dolgaikat” már felépítették ezért van lehetőségük és késztetésük másokért is építkezni.
A saját egyéni életünkben is azt jelöli, hogy ki tudunk-e emelkedni az „emberi szférából” és tudunk jobbat teremteni a már rosszul működőből, legyen az emberi kapcsolat, munka, betegség vagy bármi más. Hogy erre képesek lehessünk, szükségünk van saját „isteni szikrákra”, amelyek megvilágítják azt, hogy mit és hogy kellene változtatni.
Akinek a horoszkópjában az Uránusz prominens (mondjuk jó fényszögekkel, kiemelt pozícióban vagy valamilyen érdekes együttállással szerepel) annak lehetősége van és talán emberi kötelessége is, hogy a saját különleges adottságait kiemelje a szürke hétköznapokból….
Nagyon fontos megemlíteni, hogy ugyanilyen jelentőségű az, ha valakinek a 11-es asztrológiai háza hangsúlyos a képletben. A 11. ház a Vízöntő háza, az Uránusz életterülete.
Világmegmentő feladatod erre az időszakra, hogy az ingyenes képletfelállító link és a régebben elküldött asztroház- és fényszögleírások segítségével (ha kéred újra elküldöm) próbáld „belőni”, hogy vajon mi a helyzet a Te saját Uránuszoddal, vajon hol lehetne és kellene odatenned magad, a saját különleges képességeidet, és a benned levő isteni szikrák üzeneteit szépen valóra váltani…. Ez lehet életszóló feladat, és lehet hogy többet is tető alá hozhatsz közülük folyamatosan az uránuszi dimenziók teljes felvállalásával. Tulajdonképpen a dolog rajtad áll. Még ez se biztos, hogy kell megerősítés a horoszkópodból, de ha igen, akkor feltétlenül ellenőrizd, hogy mi a helyzet!! Vess egy pillantást a 11-es házadra is.
Ha van kedved megosztani a saját gondolataidat a témával kapcsolatban, azt örömmel veszem, és szívesen kommentálom az Uránuszod szerepét.
Ha mondjuk van a fejedben több nyerő vállalkozás terve, de az anyagi háttér hozzá sehol, az sajnos még nem tekinthető igazi isteni szikrának… de talán akad még pár olyan szikra is, amely megvilágítja azt a módot is, ahogy a terveidet valóra válthatod. Ne feledd, hogy ehhez sok esetben feltétlenül szükséges valamilyen forradalom, véres vagy őszirózsás és az „isteni minőség” ott kezdődik, hogy van merszed és hited a saját forradalmadat felvállalni.
A Vízöntő havában sok értékes, érdekes, egyedi gondolatot kívánok!