A Vénusz, mint már tudjuk jól az örömök, az élvezetek, a szépség, a harmónia, a gazdagság és boldogság szimbóluma. És persze a megfejthetetlen, definiálhatatlan mindig más, mindig egyedi és mindig minden felborító szerelemé.
Ezek női témák……
????
Biztos?
Arra kérem a férfi olvasóimat, hogy szintén mélyedjenek bele kicsit ebbe a témakörbe, hátha sikerül jobban megérteni a saját Vénuszukat, netán megtalálni, ha még éppen nem jelentkezett.
Elküldöm a Mérleg havi Vénusz irományomat is, hiszen megállja a helyét most is, hozzácsatolom az akkor reakciókat is.
Ott inkább arra fektettem a hangsúlyt, hogy minden potenciális Vénusz társamat megerősítsek abban, hogy mennyire rendben van, mennyire egyedi az ő saját „vénuszsága”, sőt ha gondok lennének benne, még akkor is minden orvosolható. Most inkább feltételezek egy ideális állapotot, amikor önmagunkat megismerve már sikerült definiálni, hogy miféle Vénusz lakozik bennünk: visszahúzódó, buja, romantikus, gyengéd, határozott vagy bármi más, és hogy az teljesen rendben van és hogy feltétlenül létezik az a Mars, aki számára pont ez a legvonzóbb!
Azonban a „vénuszság”, a vénuszi energiák megfelelő áramoltatása önmagunkban és a külvilág felé nem mindenki számára alap-adottság. Ahogy a fizikai testünkért, az egészségünkért, a jó kondíciónkért is nagyon sokunknak tennünk kell, úgy dolgoznunk kell azon is, hogy a Vénusz „jelen legyen”. Milyen sokszor halljuk, hogy mit együnk és mit ne, mit tegyünk és mit ne, de csak nagyon ritka esetben szólnak a jótanácsok és a módszerek az érzelmekről. Nem tanuljuk az iskolában, sokszor a családban sem. Nem csoda, hogy hacsak nincs ez a horoszkópunkban „nagyon rendben”, és nem látunk, veszünk át a szüleinktől (mert esetleg ők sem vettek át a saját szüleiktől) nagyon jó mintát, akkor meglehetősen rosszul viseljük az érzelmi viharokat, elvesztjük a fejünket ha szerelmesek leszünk, nem tudjuk kimutatni az érzelmeinket, sokszor be sem valljuk még magunknak sem, hogy mi tesz bennünket igazán boldoggá. Úgy tűnik, hogy nem ideális esetben nincs más út, mint a tapasztalatgyűjtés, saját reakcióink megismerése, a hibák felismerése és elfogadása, megbocsájtása önmagunknak…
Harmóniában tartani „Vénuszt”, jelentheti elvileg azt is, amit a szépséges modellek tesznek: időt, pénzt, energiát nem kímélve tartják fent és tökéletesítik a saját testüket. Ha erre van idő, pénz és energia, akkor ez csodás dolog, hiszen nagyon jól sikerül nekik, rájuk nézni is jó, szépséget és örömet sugároznak…….. de bizony csak akkor, ha nem csak külsőségek, hanem a „belső Vénusz” is rendben van!
Nagyon fontos, hogy minden nő a saját lehetőségeihez képest törekedjen a Vénuszi állapot felé a külsőségekben is, elfogadva önmagát, az esetleges testi korlátait , és még fontosabb, hogy a „belső Vénuszt” is ápolja, táplálja, harmóniában tartsa…
A Bika jegye és a Vénusz egyebek mellett 2 fontos dologhoz köthető:
MEGSZEREZNI ÉS MEGTARTANI
Anyagiakat is, szerelmet is, boldogságot is.
Nem baj, ha vannak megingások, nehezebb periódusok, csak ne feledkezzünk el róla, hogy figyelni kell rá. Ha az anyagiakat nézzük sokszor leginkább rajtunk kívülálló okok miatt jönnek mélypontok, -bár ha egységben tekintünk a dologra akkor azért könnyen lehet hogy az anyagi küzdelmeknek is oka és célja van -, az érzelmek témakörét pedig az anyagiakkal összevetve talán egy nagyon kicsit könnyebb a dolgunk.
Feladat: figyeld, hogy mi az ami nagy, igazi örömet okoz. Ez az alap, a legfontosabb !!!! Ha nem történik ilyesmi, akkor idézz fel egy örömteli emléket. Amikor történik, vagy visszagondolva figyeld meg önmagadat, rögzítsd a pillanatot, az érzéseket, nézz bele gyorsan egy tükörbe, lásd magad boldogan és őrizd meg az elmédben a pillanatot. Lásd önmagad előtt, vagy a fejedben, a képzeletedben azt a képet magadról, kapcsold hozzá a jó érzést, kapcsolj hozzá minél több érzékszervi nyomot, hangokat, dallamot, illatot, ízt a szádban és őrizd meg ezt az állapotot úgy hogy adsz neki egy szimbólumot. Legyen mondjuk a Vénusz asztro-szimbóluma D, vagy valami egész más ami tetszik neked és eszed jut, szív, kiskutya, bármi. Figyeld csak meg, hogy ha a későbbiekben ezt a szimbólumot előhívod (elképzeled, lerajzolod stb), akkor megjelenik a jó érzés is. Hívd hát elő gyakran, a „ semmilyen” percekben, az elkeseredett, nehéz pillanatokban. Légy kreatív és használd mindenfélére ezt a technikát! Például a szimbólum helyett vagy mellé költhetsz egy versikét, mondókát: varázslat (!), akár varázsigét is. Próbáld ki és meglátod, hogy működni fog. Ha nagyon szépnek, boldognak sugárzónak érzed magad, rögzítsd az állapotot és hívd elő amikor valakit fel akarsz vidítani, meghódítani, vagy csak kis szeretet adni neki. Használd a varázserődet !!!!
EZ a MEGSZERZÉS/MEGHÓDíTÁS folyamata, még ha nem is hangzik túl szépen: olyan boldog állapotba hozod magad, amely másokra is hatással van, úgy mint a szépség, a művészet stb. Ezt a hatás felerősíted magadban és kifelé sugárzod. Máris kész a sokszor emlegetett „kisugárzás”…
Az egész gyakorlatot átültetheted és kimunkálhatod anyagi dolgokra vonatkozóan is! Használd a képzeleted, az eszedet, a kreativitásodat, kísérletezz és működni fog. Ha kéred, segítek, írj bátran, bár „társadalmi munkában” sajnos nincs kapacitásom vállalni.
A másik fontos dolog a MEGTARTÁS. Újra és újra képesnek kell lenned örömet, boldogságot, belső szépséget érezned és kiáramoltatnod ahhoz, hogy a csoda megmaradjon. Figyelned kell erre tudatosan. Fontosak nyilván a külsőségek, de a lényeg az öröm, az öröm és belső szépség ami benned van és amit a környezetbe áramoltatsz. Próbáld megérezni, vagy csak szimplán megtudni, hogy mi az ami örömet okoz másnak. Lehet az egész világnak is, de elsősorban most a közvetlen környezetedre, családodra barátokra gondolnék. Szerezz örömet, tartsd meg a lelkesedésüket, szeretetüket irántad. Egy mód erre az ajándékozgatás, de ennél sokkal szebb, jobb, eredetibb dolgokat is kitalálhatsz. Apróságokat, amelyek csak egy kis odafigyelésbe kerülnek és csodákat tesznek. Csak addig amíg a dolog számodra is örömet okoz. Ha öröm és szeretet van benned, akkor ez nem lesz probléma. Karácsonyi ajándékot készíteni és venni, azoknak akiket igazán szeretsz nagyon jó dolog, nem?
Az is fontos a folyamatban, hogy ne olyan jótündér legyél, aki csak ad-ad-ad örökké… Tedd világossá a szeretteid számára, hogy mi az, ami számodra okoz örömet és hidd el, hogy ők is elkezdenek számodra „ajándékokat” adni, egyre inkább. Csak ebből táplálkozva tudod harmóniában tartani a szeretet energiáidat. A szeretet és a jókedv terjed és visszaszáll, „ragályos” mint a mosoly.
Sok keserűség van a világban. Mit tehetünk ellene? Például ilyen apróságokat…. TEDD MEG… Tedd meg tudatosan ! Hadd tanulják meg ezt a fajta viselkedést a gyermekeid, a barátaid, a munkatársaid és hadd adják tovább.
A szeretet áramoltatásának tudománya nagyon értékes kincs, ha még nincs a birtokodban, akkor csak nyúlnod kell érte. Ez lehet a kulcsa annak is, hogy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatot találj. Csak annyi a titok, hogy jól gondold át, tudd biztosan, hogy mi az ami számodra boldogságot és örömet jelent.. válaszd azt, akinek ezt a titkodat nyilvánvalóvá tudod tenni úgy, hogy ne neki kelljen kitalálnia. NEM ARRA GONDOLOK (!), hogy nyújts be egy kívánságlistát a kapcsolat elején, egyáltalán nem!!! Csak légy biztos abban, hogy mitől tudsz Vénusz istennővé változni….
A legvégén fontosnak tartom kiegyensúlyozni, hogy a leírásban talán kevésbé domborodott az, hogy a Vénusz elsősorban a csábításról, a valós testi és lelki örömökről szól. Talán sokak számára van ebben egy kis „bűn” vagy „tisztátalanság” vagy efféle. Szerintem azonban egyáltalán nincs… Az életben minden dolog úgy születik, Mars és Vénusz (ha tetszik az akarat és a kellően örömteli „bódulat”) TALÁLKOZNAK és ÖSSZEKAPCSOLÓDNAK. Ilyen módon jön létre az élet, és talán minden egyéb más fontos és jó dolog is. Így aztán nagyon-nagyon károsnak gondolnám a az öröm, a szépség, akár a szerelem és a gazdagság és jólét fogalmait ledegradálni, sőt bűnösnek kikiáltani. Nem létezhetünk a Vénuszi rezgések nélkül, nem lehetünk boldogok, nem élhetünk teljes életet.
Így aztán azt kívánom, hogy a Bika havában mindenki erősítse fel saját magában a nőies vénuszi energiákat, a férfiak keressék és találják meg azt a Vénuszt aki számukra a leginkább képviseli a szépséget és boldogságot.