Ez a hét a Plútó különböző karmafényszögeinek égisze alatt telhet, ha tudatosan figyeljük. Olyan helyzetek jöhetnek, amelyeknél az ösztönös reakciónk a „na ne..”, „már megint”, „én ezt biztos nem”, ezek a reakciók valamiféle belső, akár tudattalan félelemből fakadnak. A lehetőség most arra ad helyzeteket hogy igent mondjunk a saját félelmeinkkel való szembenézésre. Nem kell semmiféle nagy dologra gondolni, inkább apróságokra. Érdemes a dolgok mélyére nézni, hátha az a fekete mégiscsak fehér, és egyik sem rosszabb a másiknál. A Plútó hatások a polaritásról szólnak, az igazság vagy gazság illúzióiról.
A hét első felében a Merkúr kapcsolódik a Plútóhoz, karmafényszöggel,majd a Vénusz. A Merkúr, mint a kommunikáció és kapcsolatok felelőse esetében érdemes átgondolni, hogy miként reagálunk egy-egy „megkeresésre”. Valaki nyit felénk valamilyen módon. Reagálhatunk többféleképpen, pozitívan, negatívan, az információ tartalmától függően. A feladat csak annyi lenne, hogy az ösztönös reakciót, ha van erre lehetőség, gondoljuk át, nézzük meg mi van, ha pont az ellenkezőjét tesszük annak, mint ami zsigerből jön. Van abban jó vagy rossz? Nem az a lényeg, hogy döntünk, hanem hogy értelmezni tudjuk az érem mindkét oldalát, akár utólag egy már lezajlott ügyben is. A Merkúr, mint kommunikáció arról szól, hogy egy folyamatban vagyunk, nem biztos hogy van idő gondolkodni, ezért aztán inkább valamiféle utólagos vagy előzetes belső munkával lehetséges ezt mégis megtenni. Az érzelmeinkben pláne nem lehetséges a tudatosság, hiszen az érzelem azért érzelem, mert magától jön, olyan amilyen. Az érzelmek esetében tipikusan külön tudatos munkával tudunk változni. Egy mélyen megélt érzelem hasonló, ismétlődő esetekben akkor ismétlődik, ha nem dolgozzuk fel és nem fojtjuk el. Az elfojtásból sajnos csak keserűség, blokk, megrekedés, „gyávaság” következik („én ezt még egyszer biztos nem”- pedig a már feldolgozott érzelem esetében garantáltan nem ismétlődik semmi), ezért aztán az egyetlen jó megoldás az érzelem mély és tudatos megélése, befogadása, elfogadása, feldolgozása : ez az egyetlen módszer amely azt eredményezi, hogy az érzelem ne ismétlődjön értelmetlenül, hanem megengedtessék egy újabb árnyalat megtapasztalása. Amíg azt a bizonyosat nem dolgozzuk fel, addig önmagunkat fosztjuk meg a következő tapasztalásoktól. A cél a Plútó karmafényszögekkel a bátorság, belemenni a félelmeinkbe, azért hogy ne korlátozzanak tovább.
A hétvégén remek ötletek, új gondolatok, új kapcsolatok érkezhetnek az életünkbe, mindenképpen pozitív, tudatosan is meg lehet „lovagolni” a bolygóhatást..